MENÜ

Ősz haj

A haj, akárcsak a bőr az évek során veszít életerejéből. A sejtközi kötőanyag roncsolódik, a haj veszít sűrűségéből, tartásából és volumenéből, elvékonyodik.
Amikor a hajhagymában a természetes sejtek működése leáll, a hajszálba már nem természetes pigmentek, hanem apró légbuborékok szállítódnak a hajhagyma felől, aminek következtében a haj "megőszül". Ősz hajszálaink a keratin világos színének és a fényvisszaverő légbuborékoknak köszönhetik fehér színüket. Az így kialakult fehér hajszál azonban nem élettelen, sőt teljesen egészséges, csak éppen színanyagainak szintézise állt le.

Mikortól őszülhetek?

Általában a nőknél 40-50 éves kórtól jelentkeznek az őszülés első nyomai, de ez embertípus válogatja, akár örökölni is lehet a korán őszülést. Általában halántéknál, és a fejtetőn észlelhető először. Az idő múlásával szép lassan az egész fejtetőn jelentkeznek az ősz hajszálak. Mikor a haj még nem teljesen ősz (fehér), addig "mákosnak" hívjuk, a színéből adódóan, ilyenkor összhatásilag szürke színe van a hajnak. Az ősz és az eredeti hajszálak váltakozó növekedése miatt.

Mi történik az ősz hajjal?

A sejtközi kötőanyagok roncsolódnak, a belső hajszerkezet, és a külső pikkelyek veszítenek erejükből. Az ősz haj veszít ellenálló képességéből, fényéből, nehezen fésülhető, töredezik, kiszárad.

Mit tegyek ha őszül vagy ősz a hajam?

Sajnos az időt megállítani nem lehet, de pár praktikával az ősz hajunkat is el tudjuk fedni. Pár jó tanács ha zavarnak az ősz hajszálak:

  • válassz minél világosabb hajszínt, hogy a lenövésnél kevésbé legyenek szembetűnők az ősz hajszálak,
  • viselj olyan frizurát amiben nincs választék,
  • ne tűrd a füled mögé, tűzd vagy fogd hátra a hajad ha halántéknál is őszülsz.

A legmegfelelőbb az ősz hajra a LOreal Age Densiforce fiatalító termékcsalád, amely hidratál és energiát ad a hajnak, de az őszülés ütemét sajnos ez sem segít csökkenteni.

Asztali nézet